A címkék fogalmának taglalása során már tettem említést arról, mikor az automatizmusaink irányítanak az unalmas hétköznapok egyhangúságában. Szerintem erről a jelenségről volna még mit beszélni.

Robotpilótával eddig leginkább a repülőkön találkozhattál. Mostanra az autóiparban is egyre inkább terjed az önmagát működtető autó fogalma. Egyesek olyan jövőt vizionálnak, melyben az autók minimális emberi beavatkozással, önmaguk oldják meg a legtöbb közlekedési szituációt. Ha kicsit jobban megnézzük, ez is egy olyan technikai találmány, ami leginkább a természet – azon belül is az ember – működésére hasonlít.

Nem vagyok sem orvos, sem mérnök, így nem tisztem semmilyen áltudományos értekezést tartani az elméletem igazolására. Ehelyett inkább felvázolom, hogy értem a robotpilóta kifejezést, mikor emberekkel kapcsolatban használom. Akik nem egyszintes házban laknak, azok – akár lakáson belül is – minden nap találkoznak lépcsővel. Pár év alatt úgy hozzászokik az ember (memorizálja – címkét ragaszt rá fejben), hogy különösebb figyelem nélkül automatikusan közlekedik rajta. Tudja hány lépésből áll, melyik lépcsőfok tér el a többitől, stb. Egészen máshol járhat a fejed, akkor is biztonságosan tudsz rajta közlekedni.

Egy másik hasonló példa, ha a saját konyhádban főzöl, vagy a műhelyedben szerelsz. Szinte oda se kell nézned, tudod hova nyúlj, hogy azt vedd elő, amit éppen használni akarsz. Ez a fajta rutin rengeteg figyelmet és időt megspórol. Erre is igaz azonban, hogy tudni kell működtetni, mert ha nagyon elkényelmesedsz, a nagy oda-nem-figyelés visszaszáll a fejedre.

Ki mondhatná ezt hitelesebben, mint én, akinek elhírhedt tulajdonsága a figyelmetlenség. A személyes érintettségem az egyik oka, hogy írok erről. Ha magad végzed a házimunkát, akkor elmondhatod, hogy van tapasztalatod a monoton munkában. Ha elég sokszor elég hosszan csinálod ugyanazt, észreveheted magadon, hogy elkezd máshol járni a fejed. Ilyenkor kapcsolsz át robotpilótába. A kezed jár magától, esetleg még nézed amit csinálsz, de a figyelmed a gondolataidra irányulnak. Ilyenkor könnyű hibázni.
Egyrészt a már taglalt „cetlihasználatból” kifolyólag, másrészt mert az élet mindig tud újat mutatni. Ha össze akarnám számolni a figyelmetlenségemből elkövetett hibáimat, új számokat kéne kitalálnom hozzá. Kész szerencse, hogy nem akarom össze számolni. Nem a hibák számítanak, hanem a tanulságok, és amíg nem sajátítottam el a tanulságot, újra és újra hibáztam. A tanulság pedig az, hogy a figyelmemre figyelek. Tudatosan kapcsolok automata üzemmódra, ha arra van szükség, és tudatosan koncentrálom a figyelmemet arra amit csinálok, amikor csak lehet. Van még mit gyakorolnom így is.

Akár címkékről, akár automata viselkedésekről beszélünk, egyaránt sok éves megszokást kell átprogramoznod magadban, hogy ez lehetséges legyen. De megéri! Már írtam róla, mennyire más minőségű élmény teljes odaadással megélni a pillanatokat ahelyett, hogy a gondolataink közt merengünk. Mindkét állapotnak meg van a maga funkciója. Ami igazán fontos, hogy ezekre tudatos légy!

Az én személyes célom az, hogy teljes életet éljek. Ha ez számodra is fontos, tegyél érte! Lefogadom, hogy a nagy olvasás közben a válladban és az arcodon is be vannak feszítve azok az izmok, amikre most nincs is szükség. Pedig olvasni úgy is lehet, hogy közben lazítasz. Kapcsold ki a robotpilótádat!