Elkezdtem, csinálom, nem halogatom tovább. Eddig jó. De hol van az a pont, ahol megmérettetik ember és cél? Ahol a jellem erőssége, és a cél fontossága igazán megmutatkozik? Elmondom, hogy engem mi lendít tovább.

Az egész egy ihlettel kezdődik, és egy (vagy több) emberrel, aki megálmodja azt. Esetemben – ahogy már utaltam rá – jött a küldetéstudat. Erről a későbbiekben még szót ejtek.
Hosszú évekbe telt, mire elhittem magamnak, hogy a saját életemet kell élnem, a saját utamat kell járnom. Lezsugorítva ezt a jelenséget, vegyük például a blogírást! Hosszú időbe telt, meg kellett rá érnem, de elkezdtem. Ellenben ez még nem elég. Ahogy én, úgy te is mikor elkezdesz csinálni valamilyen új tevékenységet, előbb utóbb eljutsz egy pontig, mikor megkérdőjelezed azt amit csinálsz. Tényleg jól csinálom? Ez a helyes? Vajon így tényleg a célom felé haladok? Csupa helytelen kérdés.

Ezeket a kérdéseket én is feltettem, de nem a blogírásban bizonytalanodtam el. Ha megnézed, az összes ilyen eldöntendő kérdés nem más, mint saját magad kérdőre vonása. Nem a tevékenységnek szólnak a kérdések, hanem magadnak. Magadban nem vagy biztos. A saját belső bizonytalanságodat „vetíted” az újdonsült szokásodra. Ilyenkor megtorpan a lelkesedés, és sokkal meggyőzőbbé válnak a kifogások a motivációknál.

Ekkor választódnak ki azok a célok, amik felszínes, logikusnak tűnő, de szívet meg nem dobogtató vágyakból táplálkoznak. Ha méltatlan a cél, ami felé elindultál, azt hamar észre fogod venni. Úgy érzem erről még szót ejtek egy következő bejegyzésben. Maradok a saját példámnál, ahol a vízió rendben volt, mégis döcög a kivitelezés.

Motiválhatnám magam mindenféle aprósággal, de nincs rá szükség. Azért alkottam meg a Coach Tükör fogalmát, hogy ezen keresztül eljussak hozzád, és szembe állítsalak saját magaddal, és a világoddal. Te, aki most ezt olvasod, te vagy a bizonyíték arra, hogy ez a törekvésem jó úton halad. Ha csak arra elég ez a néhány bekezdés, hogy kizökkentsen egy tudattalan rosszul becsípődött mechanizmusod ritmusából, azzal már mind a ketten bizonyítottuk a létjogosultságát a célomnak. Ez már sokkal nagyobb hatás, mint amit a blog nélkül magamban mormolva értem volna el. Amúgy nem szoktam magamban mormolni, csak a színpadias hatás miatt írtam azt.
Visszatérve, ez a fajta belső bizonyosság az, ami tovább segít, és ami miatt folytatom az utam, még ha az elején botladozva is. Egy ilyen belső inspiráció mellett szükségtelen mindenfajta külsőséges ÖSZTÖNzés. Ez a tevékenység ugyanis egy mindennél magasabb rendű szükségletem kielégítéséhez segít, ami nem más, mint az önbeteljesítés. Ennél a szónál semmi sem fejezi ki jobban a célom eredetét. Ennyit rólam egyelőre!

Térjünk vissza oda, hogy a célod jó, és amit csinálsz az is megfelelő, mégis megtorpansz. Fentebb már mondtam, hogy ha csinálsz valamit, és kérdések merülnek fel benned azzal kapcsolatban, akkor az eldöntendő kérdés helytelen. Kérdezheted magad, de kérdezz úgy, ahogy egy coach: Hogy csinálhatnám még jobban? Mikben érdemes fejlesztenem magam, hogy hatékonyabb legyek? Milyen új eszközök állnak a rendelkezésemre? Ki vagyok most, és kivé akarok válni? Olyan kérdést tegyél fel magadnak, ami előre visz!

Igazából nem szükséges nagy célokat kitűzni. A céloknak egyébként sincs méretük, szóval az előző mondat is értelmetlen. Az a fontos, hogy az a cél amit kitűzöl szívből jöjjön, és legyen harmóniában veled. Szerintem ilyen célja mindenkinek van, csak még nem mindenki találta meg a maga helyét. Mindenesetre ha te még nem találtad meg ezt a célt, az a jó hírem, hogy arról is fogok még szót ejteni.