Meg vagyok róla győződve, hogy a #MeToo az idei év egyik legjelentősebb kampánya, amely alulról építkezve próbálja felhívni a figyelmünket, egy mindannyiunkat érintő társadalmi és kulturális jelenségre. Köszönöm mindenkinek, aki bármilyen módon részt vett ennek a kollektív szellemi munkának a kiterjesztésében.

Elmerengtél a saját életeden, a felelősségeden; esetleg beszélgettél erről a családoddal, barátaiddal; kiálltál, és közzé tetted a saját érintettségedet; talán mások posztját, vagy a témában írt cikkét, véleményét osztottad meg? Szinte mindegy, mert ez azt jelenti, hogy téged is elért az üzenet, és Te tovább dolgoztál rajta. Ez volt a cél, és köszönöm, ha erre bármilyen formában időt, és energiát fordítottál!

Nem tervezek több bejegyzést írni a #MeToo kezdeményezésről, azonban ennek hatására több, szorosabban vagy tágabban kapcsolódó téma jutott az eszembe, amiket a nagy felhajtás közepette alulreprezentáltnak érzek. Az első ilyen, ami igazán írásra ingerel nem más, mint hatalom, és annak szerepe.

A MeToo forrása az a Weinstein ügy,  aminél lényegében egy magasabb pozícióban lévő férfi – hatalmával visszaélve – szexre kényszerített több, a hatalmának alárendelt nőt. Ennek kapcsán nagyon sok hasonló eset került napvilágra, hasonló felállással, amiknek épp ideje volt (nem beszélve arról a rengeteg magánéleti történetről, aminek a nyilvánosságra hozatalát az ezzel való szolidaritás indította el). Sajnos azonban rengetegen vannak akik továbbra sem mernek beszélni arról, hogy min mentek keresztül. Még a munkahelyi visszaélések jelentős részét sem érte el a fáklyás felvonulás fénye, nem beszélve az ennél súlyosabb esetekről. Több napnyi utánajárás, beszélgetések és statisztikák elemzése arra engedett következtetni, hogy olyan rendszerszintű problémát fednek el a tabuk, aminek a feloldozására nem elegendő egy "kettőskereszt".

A szexuális visszaéléseket nem pusztán egy nőket sújtó jelenségnek látom, hanem egy EMBEREKET érintő társadalmi, kulturális, és mindezeken felül társadalmakon, és kultúrákon átívelő válságnak. Mert ez nem a kultúránkból fakad, hanem a természetünkből, a kultúránk csak asszisztál hozzá. Sőt, nem is a szexualitásunk természetéből, hanem a hatalomhoz való viszonyunkból. Nagyon fontosnak tartom, hogy erről beszéljünk, mert ha kizárólag lokálisan szemléljük és tünetileg próbáljuk orvosolni az eseteket, akkor nem oldódik meg a válság, legfeljebb újabb front nyílik, amiben ugyanezek az energiák, hasonló leosztásban, de más szereplők között fog felszínre kerülni. Mindeközben beleeshetünk az önámítás csapdájába, mert a megelőzésre fordított munkánk azt az érzetet kelthetik, hogy megoldottunk minden problémát. És félreértés ne essék, szükséges tenni a szexuális kultúránk megreformálásáért, a szexuális bűncselekmények megelőzéséért, illetve az ilyen traumán keresztülment emberek rehabilitálásáért. Azonban jó ha túllátunk ezeken a kereteken.

Akkor ejtésünk is pár szót a hatalomról, és annak kezeléséről!

Mivel én sokkal inkább idealista vagyok, mint realista, a téma elemzése helyett az foglalkoztat, miben kéne fejlődnünk. Azt hiszem az első válasz erre, a hatalom újraértelmezése. A hatalom a ráhatás lehetősége. Hatás gyakorlása magunkra, másokra, a környezetünkre, az életünkre. Minden egyes döntéssel, amit meghozol, ezt a hatalmadat gyakorlod, legyen szó akár a szelektív vagy kommunális hulladékgyűjtésről, egy bajba jutott barátod segítéséről vagy ignorálásáról, netán az önmagaddal elítéléséről vagy elfogadásáról. Ebből már kiolvasható, hogy mindannyian rendelkezünk hatalommal, így ennek kezelése mindannyiunk számára elsajátítandó feladat. Azért tartom fontosnak, hogy erről beszéljünk, mert ha felfedezed és tudatosítod, hogy hatalmat gyakorolsz, akkor lesz egy mintád róla, hogy ez milyen felelősséggel jár. Így, ha a későbbiekben azt tapasztalod, hogy a környezetedben valaki visszaél a hatalmával, az már nem fog olyan magától értetődőnek tűnni. De ehhez ismerned kell a hatalom súlyát, függetlenül attól, hogy az a hatalom kicsi vagy nagy. Számomra ez egy aktuális téma, az utóbbi időben kezdtem feltárni a saját hatalmamhoz való viszonyulásom összefüggéseit. Elmondhatom, hogy ez az egyik legcsodálatosabb, és legjelentősebb lépés ez a önismereti fejlődésem történetében. Hálás vagyok érte, hogy olyan életszakaszban adtam hozzáférést a saját – magamra és környezetemre egyaránt hatni képes – erőmhöz, amiben képes vagyok felelősen használni azt. Azonban nekem is sokat kell még tanulnom. Azért tettem erről említést, hogy ösztönözzelek vele: neked is megvan az erőd, neked is van hatalmad. Ha eddig nem használtad, itt az ideje, hogy felfedezd. Ha pedig arra ismersz rá, hogy eddig visszaéltél a lehetőségeiddel, akkor érdemes végiggondolnod ennek a következményeit. Erre az a legjobb megoldás ha belegondolsz, milyen érzés a hatalom másik oldalán állni.

Ugyanis a következő sarkalatos pont a mások hatalmához való viszonyulás, tehát az, amikor valaki ránk van hatással egy helyzetben. Ez már egy olyan szerep, amit mindannyian sokkal korábban megtapasztaltunk, hiszen már csecsemőkorunkban átéljük, milyen az amikor tökéletesen ki vagyunk szolgáltatva. Ez a fentebbi témák kapcsán negatívnak tűnhet, pedig csodálatos dolog átélni azt a bizalmat, amit egy kisgyerek érez a szülei felé. És ebből következik, hogy legtöbbünknek nagyban meghatározza a hatalomhoz való viszonyulását a családi háttere. Sokan, akiknek nehéz volt a gyermekkoruk, vagy akkor éltek át valami apróságnak tűnő, de abban az érzékeny életszakaszban meghatározó erejű változást, később ezért kezdenek el rettegni a kiszolgáltatottságtól. Ebből alakulhat ki egy erős lázadás, és a mindenfajta hatalommal való szembehelyezkedés, vagy a másik véglet, egy nálunk erősebb ember jelenlétének túlzott igénylése, és a tőle való egészségtelen mértékű függés. Ha már itt tartunk, ennek a felismerése még aktuálisabb számomra, mint a hatalom birtoklása. Én ugyanis, az előbbi modell mintájára, kerülöm azokat (legyenek akár emberek, helyzetek vagy a környezetem), akiknek megítélésem szerint aránytalanul nagy befolyása lehet az életemre. Talán épp a MeToo mozgalom témájával foglalkoztam, amikor megszületett bennem a felismerés: azért érintenek nagyon mélyen mások történetei, mert rettegek attól a kiszolgáltatottságtól, amiben nekik volt részük. Attól, hogy egy ember olyan mértéktelen hatással legyen rám, mint egy nemi erőszak elkövető azokra, akiknek ártott. És itt még egyszer leszögezem, nem a szexualitás a hangsúlyos – holott ezekben az esetekben nem mehetünk el mellette –, hanem a hatalommal való visszaélés és az annak való kiszolgáltatottság. Ezért menekültem az ilyen szituációk elől „önvédelmi” lázadásba. De miért is beszélek erről? A bizalmatlanság miatt. Mert, ha nem vagyok hajlandó beengedni másokat az életembe, hogy hatással legyenek rám – és ezzel az ő kezükbe tenni az életem egyes területeit –, akkor elszeparálom magam a világtól és az emberektől. Elég szétnéznem magam körül, hogy lássam, mennyi ember szenved az érzelmi bezárkózás következményeitől. Ez is egy tanulság: az önvédelem, és az áldozattá válás megelőzése mellett ugyanúgy figyelmet kell szentelned rá, hogy megmaradjon benned a bizalom az embertársaid felé. Hogy ne feltételezz egyből rosszat mások közeledésekor. Maradj nyitott!

Ironikusnak tűnik, hogy a szexuális zaklatásból kiindulva jutottam el a nyitottság, és bizalom témaköréhez, én mégsem szeretnék a végletek felé kanyarodni. A nemi bántalmazásról, a szexuális kultúránkról folytatott diskurzus, és a már megtörtént esetek felgöngyölítése nagyon fontos, de épp ilyen fontos, hogy levonjuk a nagyobb tanulságot, és magasabb nézőpontból, generálisabb módon kezdeményezzünk változást. Ne csak a fel-fel bukkanó árnyékokkal hadakozzunk, hanem keressük meg, mi vetette azokat az árnyékokat! Ez hatalmas feladat, ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne apró lépésekben eljutni a megoldásig. A legjobb mód rá, ha magadat kezdet fejleszteni. Ha a környezetedben kezdesz erről beszélgetni. Hidd el, ez másokra is hatással lesz.

Élj úgy a hatalmaddal, ahogy a nálad hatalmasabbaktól is elvárnád!